epalinka

Nekem az az álmom, hogy Magyarország legenergiatakarékosabb és egyik legmodernebb főzdéjét építsük meg

Borsos Botonddal Kecskeméten találkoztunk

2017. szeptember 28. - Szabados János

1998 óta foglalkozunk terület- és vállalkozásfejlesztéssel, a társaimmal komoly közbeszerzési projekteken dolgoztunk – kezdi Borsos Botond a Spiritus Primus Kft. tulajdonos-ügyvezetője, főzőmestere. Abban az időben nagyon jól ment a tanácsadás cégcsoportot építettünk, a társaimmal azon törtük a fejünket, mi az a terület, amely mindnyájunknak izgalmas és idős korunkra rendszeres bevételt ígér. Botond gazdasági agrármérnök, tulajdonostársa, Zoltán, Corvinus közgáz után erdészeti technikumot is végzett, Marianna hölgytársuk pedig a Corvinuson MBA végzett. Mindhármukhoz közel áll a mezőgazdaság, ezért tették hosszas keresés után voksukat közösen a pálinkára.

2008-ban vásárolták meg a Tiszaföldvári főzdét, amelyről Botond azt meséli, hogy az akkori technológiával nem volt lehetőség magas minőségű pálinkát előállítani, így az első pályázati lehetőségeikből a technológiát tették rendbe.

A 2010-es években léptek ki a kereskedelmi piacra, lett saját pálinkájuk. Botond elvégezte az OKJ-s tanfolyamot és az óta pálinka bírálóként is jelen van a szakmában. Nagyon büszke arra, hogy a legutóbbi országos pálinkaversenyeken az ott lévő bírálók közül ő végzett a legjobb eredménnyel.

„Lékhorgászat, disznóvágás, 50 fok alatt nincs pálinka. Innen kellett fejlődnünk akkor. Kell még legalább 50 év, hogy megtanuljuk a pálinka kóstolás kultúráját.” – mondja. Ma a Spiritus Primus szortimentjében nem találni olyan tételt, amely nem ért volna el valamely pálinkaversenyen valamilyen színű érmet.

„Általában 45 fokosak a prémium pálinkáink, de sokszor érzem úgy, amikor kóstolok egy adott gyümölcsből készült tételt, hogy jobban áll az alacsonyabb, akár 40 fokos alkohol, mint a magasabb. Ugyanakkor, a piaci igényre válaszolva, alma, szilva, cserszegi törkölypálinkákat 55 fokon is forgalmazzuk. Minden évben új tételekkel megyünk a versenyekre, de ma már csak az országos és a keceli versenyre járunk a Spiritussal. Természetesen, ha meghívnak bírálónak egy versenyre, szívesen megyek, érdemes megismerni, hogy más pálinkafőzők mit hoznak ki a gyümölcsökből, hova fejlődik a pálinka.”

„Szeretjük a pálinkát, hosszú évekig jártunk a győri, budapesti és más nagyobb pálinkafesztiválokra, és mi magunk álltunk a kóstolóház pultjai mögött. Rengeteg visszajelzést kaptunk a fogyasztóinktól, az érdeklődőktől, amiből a legtöbbet lehet és lehetett tanulni. „

Hamarosan új korszak kezdődik a társaság életében. Botond azt mondja, hogy kifejezett célja, hogy nekik legyen az országban a legenergiatakarékosabb és egyik legmodernebb pálinkafőzdéjük, másképp nem is tudja most elképzelni. Valamint, mivel ma egyedül a Gusto forgalmaz eredetvédett kecskeméti barackpálinkát, hiszen a földrajzi kötöttségek miatt kevés az a főzde, aki teljesíti a feltételeket. A Spiritus Primus olyan helyet keresett az új főzde megépítéséhez, ami megfelel a földrajzi követelményeknek a kecskeméti barackpálinka lepárlásához. Ezt a helyet Lakitelken, egy a közelmúltban feltárt árpád-kori templom közvetlen szomszédságában találták meg.

Lovassy György, okleveles élelmiszermérnökkel, a szakma által elismert pálinkaszakértővel aprólékosan kidolgozták a gőzzel fűtött, 500 és 200 literes főzőüsttel valamint egy elektromos fűtésű 200 literes főzőüsttel működő számítógép vezérelt főzdét, amely úgy lesz kialakítva, hogy az üzemóráinak minimum 50%-ában kecskeméti barackpálinka előállítására legyen képes. Minden energiát újrahasznosítanak, a tervek szerint a jelenlegi energiafogyasztásuk tizedére csökkentik a pálinkafőzés költségeit. Napelemek kerülnek a tetőre, innentől kezdve a főzdének nem lesz villamos energia költsége. A főzde hulladék hőjével pedig az egész épület fűtése meg lesz oldva.

„Társaimmal sokat töprengtünk azon, hogy Lakiteleken vagy Kecskeméten építsük meg az új főzdét. Azért választottuk Lakitelket, mert itt kedvezőbbek voltak a feltételek. A Tőserdei pálinkaház, amiről most beszélünk, mindig települési kulturális és gazdasági központ volt. A terület tulajdonosainak kifejezett célja volt a turizmus újraélesztése. Itt a Holt-Tisza, éttermek, kikapcsolódási lehetőség, szinte adja magát a turizmus fejlesztése.

Az épületeket már felújították, egy működő étterem, „Harmincházas Pálinkamúzeum”néven egy teljesen eredeti kiállítás és egy 1400 négyzetméteres archeológiai központ várja a vendégeit. Több mint 1 milliárd forintos fejlesztés valósult itt meg az előző években. Itt kap majd helyet a Spiritus Primus pálinka modern főzdéje is a tervek szerint. „Átmegyünk egy közös technológiára, Kothe rendszert fogunk installálni” – fejti ki a főzőmester/tulajdonos, aki még azt is elárulja, hogy a beruházás 50%-át a Vidékfejlesztési Program támogatja, miután sikeres pályázatot nyújtottak be az élelmiszeripari beruházások támogatására kiírt felhívásra.

„A legutóbbi országos versenyre 6 új tétellel neveztünk, ebből 5 pálinkánk érmes lett. Az 5 éves érlelésű almapálinkánk aranyérmes, ezen kívül 2 ezüst és 2 bronz medált hoztunk el. A kecskeméti Spaletta étterem pálinkáját is mi készítjük, ami szintén ezüstérmes lett, és külön öröm a számunkra, hogy tavaly az 55.5 fokos cigánymeggyünk a keceli zsűri különdíját nyerte el.”

„Vannak hordóban érlelt pálinkáink is. Az almapálinka érlelésére olyan hordókat vásárolunk a Dereszla borászattól, amelyben aszú vagy szamorodni volt, így az érlelt almapálinkáink konyakos, calvadosos jellegűek ezektől a különleges hordóktól. Egyéb pálinkák érlelésénél az eperfát helyezzük előtérbe.”

A Spiritus Primus pálinkák a legegyszerűbben a Borháló egységeiben érhetőek el. A Spaletta étterem mellett Katlan Tóni konyhájában, az ország számtalan éttermében és szállodájában is Botondék pálinkáját, a Spiritus Primust kérhetjük.

Ahogy összefoglalom, amiről Kecskeméten Borsos Botonddal beszéltünk, eszembe jut az Aura néven forgalomba hozott, különleges, kökénymag ágyon érlelt alma, amit minden pálinkakedvelőnek nagyon ajánlok megkóstolásra!

Köszi Spiritus Primus és sok sikert kívánok a vadiúj céljaitokhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://epalinka.blog.hu/api/trackback/id/tr7512908942

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Buli van ma éjjel! 2017.10.02. 10:23:47

Mit üzen a web? Heti alkoholos hírek, költemények: Buli van ma éjjel, mindegy, hogy kit kérdezel, itt mindenki magától élvez el. A klassz fiúk itt is sorban állnak, a rossz lányok néha jobbra vágynak! - a Kozmix tudja, Budapest bulinegyede még nem ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása