A bérfőzdékről – látogatás a Kápolnásnyéki Pálinkaháznál

2016. február 20. - Szabados János

Zsolttal és Robival, a pálinkaház 3 főzőmestere közül ketten, velük beszélgettem. A Corvinus Egyetem Pálinkamester képzésén ismerkedtünk meg. Ikreknek becézzük őket. Aki még sohasem találkozott velük, annak az első alkalommal le fog esni a tantusz, hogy miért kapták ezt a becenevet.

Zsolt és Robi sok éve ismerik egymást, a pálinkakészítés a közös szenvedélyük. Robi már a nagypapájának is segített a szilva és a barack kimagozásában egészen kicsi gyerekként. A történetük úgy kezdődött, hogy együtt, saját maguknak gyümölcscefréket készítettek. Zsolt mesélte, hogy egyszer hoztak hozzájuk olyan faeper cefrét, amit a tetőről a mohával és a kavicsokkal együtt söpörtek össze.

Mindig is a tökéletes cefre és az ebből készíthető tökéletes pálinka előállítása foglalkoztatta és foglalkoztatja őket a mai napig. Az elkészült cefréket az ország különböző pálinkafőzdéibe vitték kifőzetni, illetve a főzések alkalmával alaposan kikérdezték a főzőmestereket a szakmáról, a főzésről. A számtalan kísérletezés eredménye az a felismerés lett a számukra, hogy életre kell hívniuk a saját pálinkafőzdéjüket, ahol kedvükre, a saját tapasztalataik alapján dolgozhatnak.

Magyarországon megkülönböztetünk bérfőzdéket és kereskedelmi főzdéket is. A különbség a kettő között az, hogy a kereskedelmi főzdék saját terméket állítanak elő, saját gyümölcscefréből, a bérfőzdék pedig a bérfőzetők cefréiből készítik a pálinkákat. Kevés olyan pálinkafőzde van ma hazánkban, aki csupán kereskedelmi főzdeként életképes, így tehát a legtöbb kereskedelmi főzde bérfőzéssel is kénytelen foglalkozni.

Néhány éve, amikor a Kápolnásnyéki Pálinkaház Kft-t megalapították, ők is elgondolkodtak a kereskedelmi és a bérfőzde irányon, és hosszas töprengés után a bérfőzde mellett tették le a voksukat. Robi azt mondja, hogy hobbynak indult, de annál már sokkal több.

2013 decemberében nyitottak Zsolték, és a néhány éves múlt ellenére visszatérő főzetőik is vannak már. Leginkább a környékről, 50 km-es körzetből érkeznek a bérfőzetők, de volt már miskolci vendégük is. Az emberek egymásnak adják a hírt. Aki egyszer kóstolt egyet a Robiék főztjéből, azonnal olyat szeretne magának. Volt például egy eset, amikor a bácsi a kifőzetett pálinkáját a feleségével kóstolta meg otthon, majd együtt visszatértek a főzdébe, hogy elmondják, mennyire ízlett a termék!

 kap_fozo2.jpg

Zsolt és Robi ragaszkodnak a jó cefréhez. Csak olyan cefréből főznek, amelyet jó alaposan szemügyre vettek, sőt meg is kóstoltak. Akár a friss, érett gyümölccsel is odaállíthatunk, mert vállalják a cefrézést is a főzés mellett, valamint szívesen adnak tanácsot a cefrekészítéshez is. A kíváncsi főzető akár az egész főzés ideje alatt – ami a gyümölcstől függően 2-3 óra is lehet- is jelen lehet, amikor gondosan elmagyarázzák a főzést, és hogy mikor mi történik. A bérfőzetett pálinkákhoz bizonylat készül, a pálinkát olyan alkoholfokon kell fogyasztani, ahogy az a főzdéből kikerül

Az igazi szezon júliusban kezdődik. Először a cseresznye és a meggy, utána barack szilva, majd a szőlő, alma és körte következik. Mivel a legtöbb megrendelés a környékbeli kiskertek gyümölcsöseitől ered, ezért a főző üst megválasztásakor azt is figyelembe vették, hogy már 100 liter gyümölcscefrét is gazdaságosan ki lehessen főzni.  Aki ennél kevesebb mennyiséget hoz, általában azt javasolják, hogy vásároljon még hozzá gyümölcsöt, mert más cefréjével nem öntik össze.

Egy derék meggy vagy cseresznyefa akár 1-2 mázsa gyümölcsöt is terem, aminek az egyik felét a mami elteszi befőttnek, a másik felét a papa elviszi kifőzetni. A főzde kialakításához a Darányi Ignác terv 18 millió forinttal járult hozzá. 150 literes Arnold Holstein, egykörös berendezéssel dolgoznak és van hitelesített mintavevő csapjuk is!

 kap_fozo1.jpg

Előfordul, hogy a versenyeken a bérfőzetett pálinkák előkelőbb helyeken végeznek, mint a kereskedelmi főzdék termékei. Robinak és Zsoltnak nagy büszkesége, hogy már több bérfőzető, aki náluk főzetett, érmes pálinkákat fogyaszt, kínál a barátainak. A falon csillogó érmek is azt bizonyítják, hogy értenek a dolgukhoz. Aranyérem a körtepálinkáért, valamint ezüstök Lepotica szilváért és Irsai Olivér szőlőpálinkáért. A januárban megrendezett Quintessence pálinkaversenyen a céklapárlatukkal bronzérmet szereztek.

A főzetési kedv a 2015-ös változások miatt jelentősen visszaesett, de ahogy azt Zsolt levezette a Kápolnásnyéki Pálinkaház Facebook oldalán, még mindig megéri pálinkát főzetni.

Kóstoltam már az ikrektől körtét, birset, cigánymeggyet, cseresznyét, muskotályos seprőpárlatot és Gála almát is.

Zsolt azt javasolja az érlelőknek, hogy kis mennyiség esetén használják a fa chipset a hordó helyett, mert az úgy sokkal gazdaságosabb és eredményesebb is!

Az ember csak leszalad a cefréjével Kápolnásnyékre, ahol a pálinka kifőzése alatt akár egy bogrács is pöröghet! Jó társaságban gyorsan telik az idő!

kap_cekla.JPGberfozeto_lap.jpg

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://epalinka.blog.hu/api/trackback/id/tr218406484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.