epalinka

„Amikor elkészültem a főzőberendezéssel javában ősz volt, már nem igen volt gyümölcs, ezért a környékbeli boltokból vettem egy csomó banánt” – Látogatás Stvorecz Viktornál, a Két Barát Pálinkánál

2017. február 09. - Szabados János

Stvorecz Viktor azon főzőmesterek egyike, akinek a Pálinka szabadságharc hozta meg a kedvét a pálinkafőzéshez. 2011-ben a párjával Gyulán töltötték a szabadságukat és ekkor volt alkalmuk a Báró Harruckern Gyulai tavasz pálinkáját kóstolni.

„Az a pálinka más volt, mint nagyapáink pálinkája, amiről csak az az emlékem van, hogy nagyon megrázott. A Gyulai tavasz virágillatú, szinte kiugrott a pohárból! Akkor úgy döntöttem, hogy ilyet nekem is kell alkotni!”

Viktor az első berendezését saját maga tervezte és készítette. Egy 35 literes, hagyományos kisüsti technológiára alapuló főzőüst volt. Amikor kész lett a berendezés, már javában ősz volt. Mindenképpen főznie kellett, ezért a környékbeli boltokból, piacokról felvásárolta a banánt. Ez az oka, hogy a Két Barát Pálinkafőzde első terméke banán párlat lett.

A banán párlat igazán jól sikerült! Annyira, hogy a következő év elején, az Ongai Regionális Pálinkaversenyen ezüstérmet kapott. Ettől kezdve az volt a célja, hogy további sikereket, további érmeket szerezzen, hogy az érmeken, okleveleken keresztül elnyerje a szakma elismerését.

A következő fontos mérföldkő a 2013-as Quintessence verseny volt, ahol a Bigarreau cseresznyepálinkája (amely korai cseresznye révén sokak szerint jellegtelen) megkapta az aranyérmesek aranyérmét, a Champion elismerést.

„Most elkalandozom a vadgyümölcs felé” – fejti ki a főzőmester. A nagyapáink még rendszeresen fogyasztottak vadalmát, vadkörtét, a mi korosztályunknak valahogy ez már kimaradt. Itt a környéken, a Galga mentén hál’ Istennek vannak vadgyümölcsösök! „Próbálkoztam már az út mellett szedett vadgyümölcsökkel, de az nem az igazi. Beljebb kell menni az erdőbe, ahol a gyümölcsöket már nem éri a por és a kipufogógáz.”

Viktor számítógépek szerelésével és programozással foglalkozott a pálinkafőzde megalapítása előtt. Azt mondja, hogy egy útkeresés volt az élete, de mára megtalálta az útját a pálinkába. Megtalálta a szerelmét! Azt mondja nincs ahhoz hasonlítható érzés, mint amikor megkóstolják a pálinkádat és azt mondják „Ez igen!”

Meglátása szerint ma már minden magyar családban ott a pálinka, de még mindig nem fogyasztják (fogyasztjuk) olyan áhítattal, mint azt a pálinka megérdemelné.

Őstermelő, vadgyümölcs gyűjtési engedéllyel, néhány földdel, gyümölcsössel. Pálinka kistermelő, így jogosítványa van arra, hogy a saját maga által megtermelt gyümölcsökből készült pálinkáit a negyven kilométeres környékén értékesítse (abban az esetben, ha kitelepül vásárokra, piacokra, akkor messzebb is). 

„Itt abból kell gazdálkodni, ami van.” Így aztán nagyon is előfordul – mint ahogyan az a tavaly is történt – hogy a barack elfagyott, és nem tudott kajszi pálinkát főzni és értékesíteni.

Mindig az a legjobb, ha ellenőrizni tudod, hogy mikor szüreteled a gyümölcsöt, az időt nagyon el kell találni a kiváló minőségű pálinkához – hangsúlyozza. Amióta összekötötték az életüket a pálinkával, azóta a gyümölcs osztja be az idejét. A szezon a májusi cseresznyével kezdődik, és egészen a birsig, az utolsó vad gyümölcsökig tart itt Aszódon.

A Két Barát Pálinka hobbyként indult, és még mindig hobby, bár Viktor törekszik arra, hogy ez igazi, megélhetést biztosító mesterséggé váljon. Nagy álma, hogy egyszer ő is egy igazi, szép nagy csillogó pálinkafőzdét építsen.

„Nem lehet úgy pálinkát készíteni, hogy meggyújtod a gázt, aztán főzöl!” Fontos, hogy milyen gyümölcsből főzünk pálinkát! Minden pálinka más és más – mondja. Minden gyümölcsnek megvan a maga különleges karaktere, amire a készítés során oda illik és oda is kell figyelni.

Ma már előadásokat is tart, hívják a környékről. Legutóbb egy nyugdíjas klubban tartott előadást. Azt mondja, hogy apáink nagyapáink számára 50 fok alatt nem is pálinka a pálinka, de ennek ellenére mégis elfogadják a tanácsait, kérdeznek a cefrézésről, a gyümölcsökről. A pálinkakészítés mellett most már a történelemmel is foglalkozik. Nagyon szeret előadni is, ezért érzi úgy, ha a pálinkáról beszél, a történelme is fontos.

Érdekli, hogy mások hogyan és miket készítenek, ezért ha teheti, éttermekben, vidéken járva kér és kóstol a többi főzde kínálatából.

Igazi családi vállalkozás az övék. Mivel Viktor mozgásában korlátozott, a család segít a vadgyümölcsök szedésében, a szüretben, a mosásban, a cefrézésben. Édesapja a felöntésekben és a cefrézésben is nagy segítség. A palackozást egy személyben Viktor csinálja, egy palack Két Barát Pálinka kézműves termék a javából!

Viktor párja kézműves tortákat készít (Mónika Tortái), és bizony néha előfordul, hogy a kézműves torta és a kézműves pálinka egy pálinkás tortában találkozik.

A hígítást 50 fokról kezdi, és fokonként megy egyre lejjebb. Minden főzetet külön fokol be, ezért van az, hogy egy-egy főzés eltérő alkoholfokkal kerül palackozásra. Az elkészült pálinkákat kis demizsonokban tartják a palackozásig. Nagyjából 10-11 féle pálinkát készít, a cseresznyétől, cigánymeggytől kezdve, a málnán keresztül a birsig, szőlőig, vadgyümölcsökig, banánpárlatig. Azt tapasztalta, hogy a hölgyek főleg a málnát, a férfi vendégei főleg a birset keresik. A kökénnyel például kikísérletezte, hogy a dércsípte kökényből ízletesebb pálinkát tud készíteni, mint azokból, amelyeket még nem csípett meg a dér.

Érleléssel és ágyazással egyelőre még nem foglalkozik, de nagyon izgalmas és érdekes területnek tartja. Azzal érvel, hogy idestova hatodik éve foglalkozik a pálinkával, de neki bőven van még mit tanulnia.

Két Barát pálinkát Aszódon a Bocskai utcában, illetve piacokon, rendezvényeken vásárolhatunk, ahová Viktorék kitelepülnek. Gödöllőn az egyik étteremben a Két Barát a ház pálinkája.

Erősen gondolkodik a falusi vendégasztal megvalósításán is, hogy pálinkakóstolóra fogadhassa az arra érdeklődőket, a pálinkabarátokat.

Sok sikert szépen csillogó érmeket és sok boldog Két Barát kedvelőt kívánok nektek Két Barát Pálinka!

Köszönöm, hogy a vendéged lehettem Viktor!

A bejegyzés trackback címe:

https://epalinka.blog.hu/api/trackback/id/tr3412240046

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mindenki függ valamitől 2017.02.13. 17:19:26

Mit üzen a web?Heti alkoholos hírek, költemények. Jönnek az újak, életjelet mutatnak a régiek, ellentétek mindig lesznek, s ha betámadnak a pomogácsok, felkorbácsolódnak a kedélyek. Szó szót követ, én meg a szavakat, a Heti sajtó egy finom gyűjtés, ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása