epalinka

A Tuzséri pálinkáért Szabolcsba kell menni!

2016. augusztus 10. - Szabados János

Komáromi János, a Tuzséri Pálinkamanufaktúra egyik tulajdonosa kísért végig a pálinkafőzdén és a tavalyi évben átadott rönkház-hotelen.

Idén van annak a tíz éves évfordulója, hogy azon a bizonyos érettségi találkozón Komáromi János az egykori osztálytársának feltette a nagy kérdést: „Csinálunk egy pálinkafőzdét?”

János igazi kereskedő! 25 éves értékesítési tapasztalattal a háta mögött, olyan vele beszélgetni, hogy az ember azt gondolja, ő tulajdonképpen erre született. Ő vezeti többek között a Komáromi Italházat Debrecenben, a Krúdy éttermet, a Villahotelt, és Hajdúszoboszlón a Spirit Pálinkázót is ő hívta életre. Tagja a Szatmár-Beregi Pálinka Lovagrendnek, hazánkban az első pálinkabírálók között van.

Szabolcs az alma hazája, a Tuzséri Pálinkamanufaktúra falain a hagyományos almafajtákból készített kiállítás köszönti a vendégeit. 4 berendezés szolgálja ki a kereskedelmi főzde és a bérfőzetők igényeit. Az ötletet követően egy régi, omladozó vályogfőzdét vásároltak, amelyben a plafonról lelógó villanykörte jelezte az egykori termelést. A vályogházat újjáépítették, erjesztő tartályokat vásároltak, és 10 évvel ezelőtt elkezdődött a lepárlás.

Akkoriban – mondja Komáromi János – a környékbeli gyümölcstermesztőknek a pálinkával szemben egyetlen elvárásuk az volt, hogy minél több pálinka készüljön a cefréből. A Tuzséri Pálinkamanufaktúra a bérfőzetőit a minőségi pálinkafogyasztásra, az egyre jobb pálinka előállítására bíztatja, azonban a mai napig azon igyekeznek, hogy a sokféle igényeket ki tudják elégíteni. Tuzséren a bérfőzetők gyümölcseit, és cefréit ingyen ki is magozzák. Tisztelik a bérfőzetőiket, akinek megfelel az alacsonyabb minőség, a főzde kapui és berendezései számára is nyitva áll, ám aki igényli, a modern kor technológiájával, irányított erjesztéssel, hűthető tartályokban erjesztett cefrét és modern eszközökkel lefőzött pálinkát, itt erre is adott a lehetőség.

 Igyekeznek környezettudatosan működni, a cefre hulladék hőjét a tartályban keringő csőkígyó fogja fel, hogy a szomszédos vendégház fűtését segítse. A kimagozott gyümölcsből a hulladék magot a kazánokban használják el, de a magok hő értéke annyira magas, hogy kénytelenek szénnel keverni, a kazánok megóvása érekében.

Itt a szilva és az alma a fő gyümölcs, amelyekből kereskedelmi pálinkát főznek – hangsúlyozza a tulajdonos. A Tuzséri pálinkáért Szabolcsba kell utazni, ugyanis egyelőre az értékesítés a debreceni ital nagykereskedésben, illetve 80 kilométeres környezetben megoldott. Jánosék azt tervezik, hogy a későbbiekben kialakítanak egy kereskedelmi hálózatot a Tuzséri pálinkának. Egyelőre ő, mint a nagykereskedés vezetője, minden hónapban leadja a pálinkarendelését, amit a tartályokból lefejtenek és palackoznak. Évente harmincezer üveg pálinkát forgalmaznak, ennek egyelőre a fele a prémium sorozat. A Tuzséri Prémium sorozat 40 alkoholfokon, a HP sorozat pedig 50 fokon kerül a fogyasztókhoz. Van Tuzséri kocsmapálinkájuk is.

Azt mondja, minden kezdeményezés mellé áll, amely valamilyen módon segíti a magyar pálinka fejlődését. Elvégezte a borakadémiát, így a borászok között is ismerősen cseng a neve. Az Irsai Olivér szőlőből készült pálinkájukat egyik borász barátjával együtt cefrézik.

Érlelt és ágyas pálinkájuk is van. Abban hisznek, hogy az ágyas pálinkákkal lehet elérni a pálinkával épp most ismerkedőket igazán. Az ágyas meggypálinkájuk például fele-fele arányban friss és aszalt meggyen pihen, de vannak ágyas szilvák, barackok, körték és vegyes tételek is. Az ágyas pálinkák addig vannak a gyümölcságyon, amíg folyamatos kóstolásokkal úgy döntenek, hogy elérték a kívánt karaktert. A vegyes pálinkák alapja itt a birs. Az érlelt tételek megalkotásának a folyamatában sokat kísérleteztek chipsekkel. A mai érlelt termékek közepes pörkölésű (M+) tölgy és eperfa hordókban születnek. A tuzséri érlelt tételeknek a legjobban ez a pörkölésű hordó felelt meg. Az érlelt barackpálinkájuk például eperfahordóban készül. Bizonyára a DVSC szurkolók nagy tábora tisztában van azzal a fontos ténnyel, hogy a DVSC hivatalos pálinkája a Tuzséri Pálinkamanufaktúrában készül, továbbá ez a főzde az egyetlen hely az országban, ahol görögdinnye pálinka is készül.

A kóstolóházban selyemzászló jelzi, hogy 2012-ben a vilmoskörte pálinkájuk ország, 2015-ben jonatán alma pálinkájuk világkupa győztes lett, a Destillátán vadcseresznye pálinkájukat 2 évvel ezelőtt, tavaly pedig az irsai szőlő pálinkájukat aranyéremmel ismerték el.

A tágas kóstolóházban előzetes bejelentkezés mellett mindenkit szívesen fogadnak. A környezet csodálatos! Sugárzik belőlük a vendégszeretet! A tavalyi évben adták át a főzde szomszédságában a rönkház-apartman hoteljüket, melegkonyhával, reggelivel, szaunákkal, fűthető dézsával várják a pihenni vágyókat. Közel a Tisza, a vendégház falánál sorakozó kajakokkal vízitúrára is lehetőséget biztosítanak a vendégeik számára.

Tuzséri Pálinkamanufaktúra, Gyümölcspárlat Bt., kívánom, hogy minden további terveteket siker koronázza! A Tuzséri pálinkák kirobbanó sikert arattak a barátaim körében is, amikor megkóstolták.

A bejegyzés trackback címe:

https://epalinka.blog.hu/api/trackback/id/tr2510115854

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása