epalinka

„Tízből hét külföldi ismeri, példának említve sikertörténetünk egyik elemét a Tokaji borokat, de ha a pálinkáról kérdezed őket, azt sem tudják, hogy mi az”

beszélgetés Kókány Tamással a TRiSPiRiT társalapítójával

2018. október 24. - Szabados János

Akit érdekel a pálinka és a közösségi médiában is jelen van, szinte biztos, hogy találkozott már Kókány Tamás bejelentkezéseivel, különböző neves vagy magas szintű szakmai fórumokról Európa szerte a pálinka, szeszesitalok, fine dining, food&beverage piacok világából. Számomra Tamás és a TRiSPiRiT másképp, egyedülálló módon áll a nemzeti kincsünkhöz, a pálinkához.

„Folyamatosan járok olyan rendezvényekre, amelyek inspiratívak, és ahol megtanulom, hogyan lehet eladni, még szerethetőbbé tenni a pálinkát. Idén már majd egy tucat különböző konferencián jártam, Magyar vagyok, imádom az országomat és a pálinkánk alapkultúráját is.” – mondja.

„Tízből hét külföldi ismeri, példának említve sikertörténetünk egyik elemét a Tokaji borokat, de ha a pálinkáról kérdezed őket, azt sem tudják, hogy mi az.” Kókány Tamás – az első pálinka sommelier az országban - úgy gondolja, hogy az egyik első lépés a pálinka nemzetközi megismertetéséhez az lehet, ha tudunk például egy nemzetközi rokonterméket hozzá társítani, mint a Grappa, Rakia, vagy az Eau-de-vie. Tapasztalatok alapján, egy nemzetközi fogyasztónak a pálinka alapjainak ismertetése személyeként, legalább 2-4 percet vesz igénybe, hogy eljussunk az alapfogalom megértéséhez.

„Marian Beke a The Gibson bár (A világ Top Best 50 Bárjának listájából a 6. helyezett) londoni tulajdonosa, és a világ egyik legelismertebb bártendere szerint a Magyar pálinka nagyon komplex, nem mindenkinek való White Spirit, és ezzel szemben viszont a Gin sokkal könnyebben eladható.” – mondja.

Itthon, szinte minden évben más a csapadék mennyisége, a napsütéses órák fizikai száma, az érési fázisok és sok más olyan talajtani és mezőgazdasági tényező, melyek miatt a különböző évjáratainkban, más - más stílust és szortimentet készítünk. Alapesetben a véleményem az, hogy a magas minőségű pálinkákból nem lehetne pl. 2 millió palackot csinálni, és talán nem is erre kell törekedni, nem ez az irány. Mondjuk ki tisztán, hogy a pálinka egy luxustermék és álljunk is úgy hozzá. - hangsúlyozza.

Megélt tapasztalatok és piaci információk alapján, van egy igen negatív tendencia a pálinkával szemben a nemzetközi piacon. Amikor egy külföldi ország idelátogató turistái, vagy akár szakmai képviselői megkóstolnak egy pálinkát, egy étteremben vagy bárban, sajnos nagy százalékban kapnak silány minőséget, és ez az élmény rögződik nekik a pálinkáról. Csak akkor tudod meggyőzni a vendéget, vagy a szakmai képviseletet, hogy akár több ezer forintot is hajlandó legyen fizetni egy pohár pálinkáért, ha a termék minősége megközelítőleg tökéletes.

„A Marketing tevékenységek összes permutációjában a Grappa, a robbanásszerű módon növekvő és figyelmet felkeltő Gin-ek, és a Vodkák borzasztó mértékben a pálinka előtt járnak. Fontos tehát, hogy mutassuk magunkat, a pálinkáinkat, az értékes tartalmakat, hogy a pálinka, mint brand minél kézzelfoghatóbb, minél test közelibb legyen. A világban a szeszes italokkal kapcsolatos trendek is folyamatosan változnak és ezeket a változásokat nekünk is követnünk kell.”

Mi a TRiSPiRiT-ben a termékeinkkel kifejezetten a felső kategóriát céloztuk meg, és nem is szeretnénk engedni ebből a célkitűzésből. A teljesség igénye nélkül, hogy említsek pár Ügyfelünket a portfólióból, mint a Brody Studios, BlueFox Bar, Black Swan Bar, Caviar & Bull, Costes Downtown, High Note SkyBar, és még sokan mások Budapesten. Sorszámozott, limitált mennyiségű palackokkal vagyunk jelen, erre összpontosítunk, és így tudunk előre tervezni. Ma már több mint 25 felső kategóriás gasztró & bar-nak tudunk szállítani, és büszke vagyok arra, hogy a TRiSPiRiT pálinkák ott vannak az itallapon a neves és elismert pálinkafőzdék tételei mellett.

Honnan a szenvedély? – kérdezem Tamást, aki alapvégzettségét tekintve villamosmérnök, közgazdász.

„2013 nyarán Pach Gábornál jártam, és neki volt egy tematikus pálinkakóstolója. Bevallom férfiasan, hogy én akkor, Zamárdiban találkoztam először az első és egyben magas minőségű pálinkával. Abban az időben is nagyon kerestem magamnak azt a tevékenységet, melyet egy műszaki beállítottságú, szolgáltatás alapú világból érkezett ember, önmegvalósításának részeként tudja kezelni. Akkor jött a villámcsapás, hogy mennyire szeretnék én a pálinkával foglalkozni. A pálinkakészítés egy fajta művészet, és egy óriási kihívást jelent számomra. Szerintem, rengeteg lehetőség és kihívás van benne, a maga nehézségeivel.”

Az alapokat, a cefrézést, az alapanyagok ismeretét, a pálinkafőzés tudományát Pach Gábortól tanultam. Ezt követően vásároltuk meg az első kis hordóinkat, majd gyümölcsöket kerestem az őstermelők és közepes méretű gyümölcstermelőknél. Emlékszem, hogy az első cefréimet még a klasszikus, életlen festékkeverő fúrószárral, és egy pár azóta tönkretett fúrógéppel dolgoztam fel. – mondja mosolyogva

A mai napig majdnem mindent én csinálok, nemzetközi nyelven „one man show”. Az erjesztést, gyümölcsválogatást, gyümölcsfeldolgozást külső segítséggel, és folyamatosan kísérletezek, és néha hibázok is, ami azt gondolom, kell. A főzdében ahol bérgyártásban készülnek a pálinkáink, átadják a berendezés „irányítását” (egy Müller márkájú, speciális oszlopos berendezésen főzünk), és én választom el az elő és utópárlati komponenseket is. Fontos, hogy ennek részese kell legyek, mert így személyes.

A legelső gyümölcsök, amelyekből a saját pálinkáink készültek, a japán ringló, a piros Vilmos körte a fürtös meggy és a gönci kajszi voltak. A Piros Vilmos és a Japán Ringló már elsőre nagyon jól sikerültek. Amikor lecsorogtak a berendezés kijárati nyílásán, már akkor lehetett tudni, hogy egészen remek tételekkel állunk szemben. A másik két gyümölcsből, erjesztési hibák miatt nem lett a mi elvárásainknak megfelelő szintű a pálinka.

Első körben 225 palack, 0,35 literes kiszerelésű pálinka készült legelőször (saját felhasználásra), saját üvegben, saját címkével, ami a baráti társaságunkban roppant gyorsan el is fogyott. Majd a következő évben már 360 palackra emeltük a mennyiséget. A TRiSPiRiT-t velem együtt hárman alkottuk meg (3 barát, 3 lélek), és csináljuk mai napig új felállásban. A három alappillér már a kezdetek óta nagyon fontos volt a koncepciónkban, hiszen 3 különböző lélekkel és véleménnyel is benne vagyunk a vállalkozásunkban.

Amennyire csak tehetjük, állandó beszállítókkal dolgozunk a gyümölcsök tekintetében. A gyümölcsgazdával megegyeztem, hogy pl. addig tartsa a Piros Vilmos körtét a fáján, amíg én úgy látom. A legutóbb, 1650 kilogramm málnát olyan 10-20 dekás tálcákban kaptam, ahogyan fogyasztásra is kínálják a piacon, vagy a zöldségeseknél. Folyamatosan fejlődünk, növekszünk, így szükségünk van további gyümölcsforrásokra is, de abban megállapodtunk a társaimmal, hogy sohasem mehet ez a minőség rovására. Ez egy küldetés a számunkra, és kizárólag apró lépésekkel építkezünk.

Nagyon fontos számomra az őszinte fogyasztói visszajelzés, hiszen a fogyasztóktól kapom a legértékesebb impulzusokat a termékeink fejlesztését illetően. Független fogyasztói véleményekre vágyom, és ilyen független véleményeket kapok vissza nap, mint nap.

„Te lennél a pálinka Nagykövete Magyarországnak, Tamás?” – kérdezem végezetül.

„Én csak egy kis gyártó vagyok, aki teszi a dolgát. Ahhoz, hogy a pálinka szerethető legyen, rengeteget kell még tenni, és áldozni.” – foglalja össze végezetül Kókány Tamás

Íme az ízelítők Tamástól a Youtube-ról:

 

https://www.youtube.com/watch?v=vFdo7zXBX1c

 

https://www.youtube.com/watch?v=B5VnBsBbyvs

A bejegyzés trackback címe:

https://epalinka.blog.hu/api/trackback/id/tr1614320451

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása